efi_engine.jpg

A Jaguar befecskendező rendszerében 2 hidegindításért felelős részegység található. Az egyik egy különálló üzemanyag befecskendező szelep, amely a hidegindítás pillanatában ill. az követően néhány másodperce lép életbe, ezzel többlet üzemanyaggal dúsítva a keveréket. Ennek meghibásodása nem jellemző. A másik rész pedig a hűtőfolyadék hőmérsékletét mérő jeladó. Ez a hőmérséklet függvényében változtatja ellenállását, így szabályozva a motorvezérlő elektronika 13-as lábán mérhető feszültséget. A teljesen üzemmeleg állapotban 330 Ohm ellenállást mutat, ami mellé 2V-os feszültség társul. A teljesen hideg motornál 6KOhm és 10 Volt. A 3-as XJ széria 4.2-es befecskendezős motorjainak egyik gyakori hibaforrása ez a szenzor. Jelentős túlfogyasztást eredményez, ha a meleg motor mellett mégis "hideg jelet" kap a motor vezérlő (ECU), így folyamatosan dúsabb keverék jut a motorba - ha kell, ha nem. Sokszor a szenzor érintkezőinek oxidációja rontja a kontaktust, így az ellenállás megváltozik és ömlik a benzin a motorba. A nem tökéletesen egyensúlyban lévő hűtörendszer is "megvezetheti a rendszert" : gondolok itt arra, hogy hidegebb időben nem megy fel a hőfok 90°C-ra, mert a termosztát, vagy csak simán a viszkó kuplungos ventilátor hűti le túlzottan a motort, szóval hiába törekszik az elektronika a dúsítás által az optimális állapot ( 90°C ) elérésére, ha a hűtés ellene dolgozik, tehát elérni nem fogja. Az eredmény egy folyamatos többlet üzemanyag.

COOLANT SENSOR
The coolant sensor is just a straightforward thermistor connected as the lower part of a voltage divider chain. The signal voltage to ECU pin 13 ranges from 2 volts (330 Ohms) fully warm to around 10 volts (6K Ohms) at 0 degrees C. The corresponding nominal resistance values of the thermistor are shown in brackets. The ECU enriches the fueling when the engine is not fully warm, just like a choke device, according to the coolant sensor signal.

Megoldások:

-ha jó a jeladó, akkor a csatlakozók lábak oxidmentesítése

-ha a jeladó rossz ellenállás értéket ad, akkor csere ill. kontkat hibák kiszűrése

-manuális átalakítás! Én ezt a megoldást választottam, mert sokszor "nincs kedvem" kivárni, hogy elérje a motor a 90°C-ot. A módszer a gyakorlatban úgy néz ki, mint egy kézi szivatós autó. Egy potmétert kell feltekernem hidegindításkor, majd mikor a motor már belmelegedett, visszatekerem. Én döntöm el, mikor mennyi benzit adagolok. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy 1 perc után szinte 0-ra lehet venni az ellenállást a potin (tehét az előtét ellenállással 330 Ohm-ra), így a motor azzal az üzemanyag mennyiséggel üzemel, mintha 90°C-os lenne, pedig csak 30fokos a víz. Lehet persze vitatkozni, hogy gányolás ez vagy sem, nekem bevált. Számottevő fogyasztás csökkenés. Nagyon nem méregettem még, de nagyságrendileg 15-16 literről 12 körülre levihető hideg időben. A másik dolog ami miatt ezt választottam, hogy óra szerint 80°C fölé nem igazán megy fel a hőfok az autóban öszi/téli időben, pedig már elektromos ventillátorosra alakítottam a hűtő ventillátort és a termosztát is jól működik, hideg a visszatérő cső.

A szükséges alkatrészek:

-egy minőségi, jól terhelhető 5kOhm-os potméter (1200 Ft, fémházas, huzalos ellenállás, 3Watt)

-egy darab 330 Ohm-os 3 vagy 5 Wattos ellenállás (ez előtét ellenállásként fog funkcionálni, ha 0-ra tekerjuk le a potit, akkor pont 330 Ohm fog átfutni a kapcsoláson, tehát pontosan az üzemmeleg állapothoz tartozó érték)

-pár méter 2 eres kábel, csatlakozó saruk

IMG_20140224_085356.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tommodore.blog.hu/api/trackback/id/tr705829939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása